A mostani bejegyzésemben a projektem egy nagyon különleges részéről írok. Az egy év nagy részében Pratoban lakom és dolgozom, főleg gyerekekkel és a partnerszervezetekkel való kapcsolattartással, egy kis EVS koordinációval foglalkozom. Azonban amint jó az idő (ez körülbelül március közepe) van egy másik feladatunk is.

Amint tudjátok a Legambiente egyik irodájában vagyok önkéntes, ami azt jelenti, hogy nagyon sok természetvédelemmel kapcsolatos projektünk van az EVS során. Az egyik ilyen projekt egy hegyi menedékház "menedzselése", ami azt jelenti, hogy hétvégenként 3-4 ember felmegy a Rifugio Le Cave nevezetű helyre és ha jönnek  kirándulók elbeszélgetünk velük, kitakarítjuk a házat, segítünk a konyhán. Nyáron azonban ez a hely lesz az otthonunk, hiszen a Legambiente itt szokta tartani a gyerekeknek szóló nyári táborokat.

Életemben először november végén, tehát a projektem elején voltam, a Cave-ban és bevallom őszintén, bármennyire is szeretem az erdőt meg a kirándulásokat, nagyon meg voltam ijedve. Nincsen internet, a telefon se nagyon működik, mert nincsen térerő, a legközelebbi falu körülbelül másfél óra gyalog és mindenhol óriási csend, amit csak a bujkáló állatok lépéseinek a hangja tör meg néha. Az első ott töltött éjszaka nagyon nehéz volt, alig aludtam, minden zajra valami sokkal rosszabbat képzeltem, mint a valóság volt, de szépen lassan megszoktam a helyzetet.

Most már szinte egyáltalán nem félek, ha ott kell aludni, az internet és a telefon helyett beszélgetünk és dolgozunk (ezen a hétvégén egy veteményeskertet csináltunk a spanyol önkéntestársammal), és nincs is jobb, mint egy éjszakai túra a teljesen sötét erdőben. Nagyon sok helyi ételnek az elkészítését tanultam meg, amíg a konyhában segítettem, a kirándulókkal való beszélgetés pedig segít legyőzni a félelmemet az idegen emberektől és közben még az olaszt is gyakorolhatom. Az ott eltöltött hétvégék után, mindig nagyon nehéz visszajönni és újra megszokni a várost és újra felvenni a nagyon pörgős tempót. Fent a hegyekben mindig úgy érzem, hogy kitisztul a fejem, tisztábban látom a dolgaimat és könnyebben/gyorsabban tudok dönteni. Az ott töltött időnek köszönhetően elkezdtem megtanulni az összes növény-, és állatnevet és az állatok viselkedését is elkezdtem megismerni.

Szerintem ettől a kis szelettől a projektem nagyon különleges és még jobban szerethető, már alig várom, hogy az egész nyarat ott töltsem! :)

Rosta Judit