Amikor az ember lánya nyaralni megy, mindig nagyon izgatott. Megvan a must do lista, miket kell kipipálni, hova muszáj elmenni, miket kell enni-inni. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elkényeztetni magunkat, szórni a Monopoly money-t és ismételgetni, hogy megérdemeljük, nyaralunk, nem fog örökké tartani. Nos, az EVS azért kicsit más tészta. Fél évig élni valahol tök más kategória, mint egy bécsi adventi vásáros kiruccanás.

Lisszabonban ez úgy néz ki, hogy megérkezel és nagyon sok halat kell enni. VÉGRE. Tehát minden nap ebédszünetben szépen beülsz a kis pasteleriába (ami tulajdonképpen egy reggeliző- kávézó- étterem- pékség fúzió) és megrendeled a napi bacalhao (tőkehal) adagod. Egyébként az ebédmenük nem drágák, vizet és salit ingyen kérhetsz hozzá, és ha kávézol is se fizetsz többet 5 eurónál. Viszont ha elkezdek matekozni és átgondolni, hogy nem csak egy étkezésből áll a nap, na meg azért másra is jó lenne költeni, nem csak kajára, akkor kezd összehúzódni a nadrágszíj.

 A másik oka a zabálás visszaszorításának pedig nem anyagi jellegű, sokkal inkább egészségügyi és ennek oka a pastel. Azaz a legfontosabb édesség, ami két táborra osztja a helyieket. Teljesen életszerű, hogy háborúk dúltak és barátságok mentek tönkre a vita miatt, hogy melyik jobb: a pastel de Nata vagy a pastel de Belém. Igazából mindkettő finom és mindkettőben van vagy 300 kalória. Tehát ha benyomsz kettőt ebből a kis vaníliás kosárkából a kávéd mellé ebéd után, már bőven kipipáltad a következő étkezésed energia bevitelét is.

Én sajnos ezt nem vettem figyelembe és elkezdtek megjelenni rajtam a cukor túladagolás tünetei, hétköznapian fogalmazva hízok, mint a disznó. Úgyhogy el is érkeztünk utolsó napirendi pontunkhoz, a testmozgáshoz. Otthon annyit rohangáltam a lakás-suli-meló-egyebek-oktogon csúcspontjai között, hogy igazából elmenni futni már nem is maradt időm, de mégis megvolt a napi testmozgásom. Nos, itt a reggeli+esti könnyű séta az irodába és haza (persze csak ha nem esik az eső és rá is érek) nem váltja ki a pasteleket, úgyhogy muszáj volt drasztikus lépéshez folyamodnom és kondi bérletet vennem.

Amit tehát ezzel a poszttal mondani akarok nem az, hogy ne próbálj ki mindent és ne élvezd az EVS-ed, csak, hogy nem árt egy kis mértéket tartani. Abban, hogy hosszabb időt töltünk egy helyen pont az a jó, hogy nem hajt a tatár, nem kell pár nap alatt lezavarni mindent és felzabálni a halpiacot meg a cukrászdát. Van idő feldolgozni az új élményeket és jó érzés, amikor hónapokkal később is tanulsz/kipróbálsz valami újat, mindezt anélkül, hogy aggódnod kéne a pénztárcád vagy az úszógumid vastagsága miatt.

Dávid Rebeka