Örömmel jelentem, a francia élet újfent csodálatos! Talán emlékeztek, múlt héten kicsit döcögött a szekér, a betegségem rányomta a hangulatomra a bélyegét. De kilábaltam, és újfent hasznosan telt az időm. A munka terén is kedvező tendenciáról számolhatok be, a legpörgősebb, legnehezebb, de mindazonáltal legjobb perióduson vagyok/vagyunk túl. Miért? Mert rengeteget beszélhettem franciául, sok embert elértünk (talán az EVS  motiváció magját is elültettük bennük), s végre angolul beszélő diákokra bukkantunk.

Na, de szép sorjában. Hétfőn 9-10 éves korosztálynak mutattuk be hazánkat csoportokra bontva. Én azzal a görög önkéntes barátommal voltam párban, aki egyáltalán nem tud franciául, szóval Magyarország prezentálása után én fordítottam neki angolról - nem rossz gyakorlás. A kicsik érdeklődőek voltak, bátran kérdeztek, valamint korukhoz képest meglehetősen "képben voltak".  Kedden négyen mentünk idősebb korosztályhoz, bemutattuk az EVS-t, aztán kis csoportokban kérdezhettek tőlünk. Itt abszolút magamra voltam utalva, mert angol persze náluk is hiánycikk volt, de remekül megoldottam! Magabiztosan, néha háromszor visszakérdezve, de lehoztam, és megkockáztatom, még érdekesnek is találták. Hogy őszinte legyek, ebben a két napban realizáltam, milyen rengeteget fejlődtem, s hogy valóban képes vagyok franciául prezentálni és eszmét cserélni. A többi önkéntes is elismerően veregette a vállam.

Csütörtökön aztán jött a nagy meglepetés és egyben áttörés. Egy magániskolába látogattunk, ahol 17 évesekkel találkoztunk, méghozzá kitűnő angolt beszélőekkel. Talán nem is kellett franciául megszólalnom, nem győztem őket dicsérni. Itt is csoportokban voltunk, most szlovén kollégámmal, de reggeltől délutánig, úgyhogy a nap végén már agyhalott módban nyomtuk. Pénteken hasonló felbontásban egy másik iskolában, itt "frangolul". 5x1 óra, párban szlovák önkéntesünkkel. Hát, az utolsónál már kevésbé tudtam energikus módon dolgozni, és már a könyökömön jött ki Szlovákia látnivalóstul, hagyományostul, találmányostul. De összességében nagyon élveztem a munkát minden nap.

De a hétvége sem telt unalmasan! Hihetetlen, hogy majdnem minden blogbejegyzésemben egy utazásról is beszámolhatok, szerencsés vagyok.

Szombaton Flixbusszal 7 óra alatt Londonban termettünk. Négyünk vállalkozott a kalandra, és különböző helyeken szálltunk meg, itt tartózkodó barátoknál. Hétfő estig lejártuk a lábunkat, gyakran üres hassal (itt aztán kutathatsz olcsó kaja után), az óránként eleredő esőben.

Viszont rengeteg mindent bepaszíroztunk a programba, igyekszem semmit nem kihagyni: Big Ben, Buckhingham palota, St. James park, British múzeum, Science múzeum, West Minster apátság, az ikonikus London híd, London Eye, Oxford street, Nemzeti Galéria, M&M's központ, King's Crosson Harry Potter által híressé tett 9 és háromnegyedik vágány. Itt tényleg a bal oldalon közlekednek (hajam meredezett, mikor balra mentünk be a busszal a körforgalomba), az emeletes buszok és a piros telefonfülke sem legenda. Az angol reggeli pedig – meg kell hagyni – igencsak elnyerte a tetszésem. Úgyhogy Európa legnagyobb városát ezennel kipipáltam. Lenyűgöző gazdagság, sokszínű emberek, virágzó kultúra. És hogy élnék-e itt? Nem hiszem.

Hömpölygő milliók a felszínen, tömött metrók alant, melyben mégis oly könnyen botlik magányba a lélek. Mindez szeles-esős köpenybe burkolva, egekbe szökő árakkal megspékelve. Így köszönöm szépen London, de szívem még mindig Párizsban.

(További képekért kattints a képre.)

Kordé Krisztián