Hát akkor elérkeztünk ehhez a ponthoz. Ez az utolsó bejegyzésem, igyekszem összefoglalni a 4 hónapot egy oldalban, gyanítom, nem lesz könnyű.

Túlzás lenne azt állítani, hogy érkezésemkor pontosan tudtam, mi vár itt rám. A jövendőbeli szállásom, pontos munkám, kollégáim mind-mind kérdőjelek voltak. Első alkalommal kerültem távol a családomtól ilyen hosszú időre, „hátrahagytam” barátaimat és a focit is. Egyedüli magyarként Amiensbe érkeztem.

Hát akkor hello, felnőtté válás! Megkapod az X eurót a megélhetésre, elhelyeznek a szállásodon, ellátnak a legfontosabb infókkal és mire észbe kapsz, már el is kezdődött a kaland. A város első pillanattól a szívembe zárta magát, mosolyogva ízleltem a francia nyelvet az utcán, ismerkedtem a többiekkel, nem unatkoztam.

A munka lassan indult be, szeptemberben még nem látogattunk iskolákba, így az irodában ücsörgés sikertelenül próbált lenyűgözni. De volt időm a sportra és a francia tanulásra. Aztán októberben beköszönt a rossz idő és a dolgos hétköznapok – iskoláról iskolára jártunk, ami fárasztó és hasznos volt egyben. Először szorongva fogadtam, hogy bizony az angol prezentációk esélytelenek, itt franciául kell megértetnem magam. Aztán ezt lehetőséggé alakította maximalista hozzáállásom, és onnantól élveztem minden percét: egyre kevésbé jelentett kihívást gátlások nélkül prezentálni, a nyelvi szintem pedig újabb és újabb határokat tört át. A Magyarország diámra felettébb büszke vagyok, és a kemény munka hatására meghatározó egyéniséggé váltam a csapatban (holott az angolom sem számított jónak a többiek között).

Az önkéntes kollégákkal szerencsére könnyen megtaláltam a közös hangot, valamint a helyiek és az egyetemen tanuló erasmusosok között is barátokra leltem. Nem volt program, amin ne vettem volna részt, és mennyi utazást szerveztünk ennek tetejébe! Lássuk csak, hány helyre jutottam el az EVS-nek köszönhetően: Lille, Baie de Somme, Marseille, Montpellier, Sommiére, Nimes, Rouen, Chantilly, London és természetesen Párizs. Valamint a héten megyünk Brüsszelbe, hétvégén pedig Strasbourg. A régiót pedig a munkával teljességgel felfedeztük. Mondhatni kimaxoltam, de azért észben tartom Lyon-t, Bordeaux-t és Mont-Saint-Michel-t, hogy el ne felejtsem, vissza kell még térjek.

Úgyhogy, ha megkérdezik otthon, megérte-e, nevetve kezdek pozitív élményeim ecsetelésébe. Melyeket sorolhatnék napokig, de ide csak a legfontosabbak férnek. A rengeteg nevetés. A sok-sok nehéz, de utólag szórakoztató helyzet. Hogyan dolgozzak csapatban, miként oldjak meg problémákat hatékony és kreatív módon. A nyelvi készségem ívelő pályája (melyet nem tervezek megtörni, úgyhogy aki tud tanácsot adni, miként élhetnék külföldön, ne hezitáljon megkeresni). A személyiségem kibontakozása – itt garantáltan magadra találsz: mik az igazi értékeid, mi fontos neked, és mi az, ami csak akadályoz az előrehaladásban. A számos hasznos dolog, amit a többiek véleményén keresztül tanulhattam meg. Nézőpontok, sokszínű kultúrák megismerése.

(További képekért kattints a képre.)

És a barátok, akik annyira fognak hiányozni… Az új kötelékek, melyek meglehetősen erősre sikeredtek egy-két emberkével. Nem csoda, hisz együtt éltünk, dolgoztunk, utaztunk, szórakoztunk. Remélem, kapcsolatban maradunk és látjuk még egymást az életben. Mindenesetre most jó eséllyel ellátogathatok Európa számos országába úgy, hogy lesz valaki, aki fogad, tán szállást ad, és körbevezet.

Az itt töltött időszak úgy rohant el mellettem, hogy csak kapkodtam a fejem egy-egy hétvégén. Olyan, mintha tegnap érkeztem volna, de visszagondolva tudom, szinte minden percét kihasználtam. Szóval, akinek nem probléma, hogy egyedül kell problémákat megoldania, viszont szereti a kihívásokat, az új dolgok felfedezését és a világjárást, az ne hezitáljon, csobbanjon bele az EVS életérzésbe! Vigyázat, a „nem elég jó az angolom” kifogás itt nem állja meg a helyét.

Kordé Krisztián