Az igazi dolce vita

by János Kamilla

2015. szeptember 29. - F. Ági

29.jpg
Miért olyan különleges az EVS-em? Talán nem is a legfontosabb, de meghatározó része az itt töltött időmnek, hogy pontosan hol is vagyok és milyen itt élni. Dél-Olaszországban, a csizma sarkában, Puglia régió déli részén, Salentoban élek egy 6000 fős kisvárosban. Salento gyakran annyira más, mint általában Olaszország, hogy az itteniek előbb mondják magukat salentino-nak, mint olasznak. Az ételek, az időjárás, a dialektus, az emberek mindennapi viselkedése, a zene és a hangulat az, ami Salentot és így az én önkéntességemet is különlegessé teszik.

Elsőre talán nyaralásnak hangzik, de ez mind magában hordozza a kihívást is: megszokni és elfogadni az összes helyi hagyományt és szokást. Meg kellett tanulnom, hogy itt a siesta idő szent dolog, tehát délután egy és négy óra között minden zárva van, szó szerint minden. A kávézók, éttermek, a posta, a kisbolt és szupermarket is. Azt sem volt könnyű megszokni, hogy mennyire lassú itt minden szervezési folyamat. Ha megbeszélek egy találkozót valakivel, az egy-két órás késés teljesen elfogadott, és ha végre megérkezik az illető, először meg kell beszélnünk, hogy mit főztünk tegnap, mit fogunk főzni ma, majd iszunk egy kávét és csak utána térhetünk a tárgyra.

Sokan panaszkodnak Magyarországon az utak minősége miatt, de csak azért, mert nem jártak még Dél-Olaszországban. Túl a kátyúkon és az életveszélyes kereszteződéseken, a híres olasz vezetési stílus sem könnyíti meg az ember életét.

De mégis ha mérlegelem az eddig tapasztaltakat, sokkal több a jó élmény, mint a rossz. Például az ételek kiválóak, az ízvilág sokszor egészen más, mint amit otthon megszoktam, de három hónap alatt sikerült megértenem az itteni konyhát és most már a sajátomnak érzem. Az emberek viselkedése sem igazán hasonlít a magyarokéhoz. Amikor megbeszéljük a helyi barátainkkal, hogy este elmegyünk meginni egy sört és megnézni egy koncertet, egyrészt egy-két órával később érkeznek a megbeszéltnél, másrészt csak iszogatnak és senki sem táncol, legyen bármilyen zene, meg sem mozdulnak. A másik dolog, amit megtanultam a salentoiakkal kapcsolatban, hogy képtelenek rosszul érezni magukat. Nekik semmi sem ciki vagy szégyellnivaló. Az sem, ha valakit majdnem elütnek az utcán, vagy megígértek valamit, amit később nem teljesítenek. De talán ez a velejárója annak, hogy annyira tudják élvezni az életet, tudomást sem véve a rossz dolgokról. Nem építenek nagy házakat és nem vesznek hatalmas autókat, csak megélik a pillanat apró örömeit. Ez az, amit talán a legnehezebb és leghasznosabb megtanulni az olaszoktól.

Könnyűnek tűnik beilleszkedni, felvenni a helyi szokásokat és új barátokat szerezni, de igazából nem az. Egy idő után unalmasak lesznek a tengerparton töltött délutánok, a finom pizzák és a bájos, de egyforma kisvárosok. De ha változtatok a nézőpontomon és megpróbálom úgy látni a világot, ahogy az olaszok, hirtelen a legegyszerűbb tészta is finomabb lesz, a tenger minden nap más színben ragyog, és a közlekedés tempója is barátságosabbá válik.

Nagy meglepetés számomra, hogy pusztán a gondolkodásom megváltoztatásával ennyivel színesebbé válnak az élmények, de alig várom, hogy ez a folyamat tovább változtasson a nézőpontomon és így még több újdonságot tapasztalhassak meg úgy, ahogy talán még egy olasz sem képes.

János Kamilla

22.jpg

Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS - European Voluntary Service) az Erasmus+ program keretén belül 17 és 30 év közötti fiataloknak nyújt lehetőséget arra, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön önkéntes munkát végezzenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://100ujelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr277863540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.