Négy nap négy keréken - autóstoppal észt tájakon

by Horváth Fruzsina

2016. április 27. - luca.p

430223ff-fbc0-48f8-8fd5-7c9a7c220a12.jpg

Hogyan is lehetne négy napi élményanyagot egyetlen ínycsiklandó süteménnyé formálni, vagyis egy olyan bejegyzést írni, amely akár a kókuszgolyó, az emlékek morzsáiból valami olyat tesz a kíváncsi olvasó asztalára, ami után mind a tíz ujját megnyalja majd? Nem tudom a tuti receptet, de remélem ízlik majd a főztöm!

"Stoppoljunk pár napot valahová áprilisban!" - hangzott el az ominózus mondat későbbi útitársam - nevét ne fedje tovább homály, az ötletgazda Rizmayer Ágnes, szintén észt földön tevékenykedő EVS önkéntes - szájából. Azonnal rávágtam egy hatalmas igent. A kijelölt dátum hamar eljött, múlthét kedden neki is vágtunk a vidéknek.

Életemben nem stoppoltam még komolyan, csak hazai fesztiválok különböző helyszínei, vagyis kis falvak között, de ez ugye nem ugyanaz. Bár büszke vagyok rá, hogy a tavalyi Művészetek Völgyében leintettem a securitys autót, s így kiemelt biztonságban suhantam a Völgyben.

De vissza Észtországba. Nem volt bennem semmilyen félelemérzet, ahogyan első jótevőnkre vártunk. Valahogy természetesnek vettem, hogy aki megáll majd, az biztosan szuper jófej és kedves lesz. Ez így is lett, a kezdők szerencséje végig elkísért minket, a pozitív energia kitartott egész nap. Összesen hét fuvarral értük el aznapi célállomásunkat, Haapsalut. A nap fénypontja úgy félúton lehetett, amikor is lelassított mellettünk egy kamion. Nem akartam hinni a szememnek, de nem volt  idő ámuldozni, mászni kellett felfelé. A sofőr egy fiatal orosz, korunkbeli (tehát a harminchoz közelítő) fickó volt. Pont ezelőtt jelentettem ki, hogy orosz mellé én ugyan be nem ülök, mert sok rosszat hallottam a vezetési stílusukról. Csak azt az aprócska tényt sikerült figyelmen kívül hagynom: hogy az Észtországban lakó oroszok nem rendelkeznek cirill betűs rendszámtáblával, ergo nem tudni ránézésre, kit rendel mellénk a sors. Utólag ezt nem is bántam, ahogy végig csacsogtuk a közel egy órás utat - részemről minden nyelvtani szabályt mellőzve ontottam magamból a szót, de beszélgetőpartnerem többször is biztosított afelől, érti amit mondok. Itt egy kicsit megállnék, mert hátha valaki azon töpreng most, hogy ez a lány miket hadovál itt össze-vissza oroszokról. Narva - ahol jelenleg élek - lakossága 99%-ban orosz, s az ország bizonyos területein is az észtek alkotnak kisebbséget. Bár előző posztomban azt írtam, még nem vagyok biztos a helyes szóhasználatban, mára egyre jobban úgy vélem, a narvaiak java része inkább orosznak, mint észtnek tartja magát. Tehát nagy volt az öröm, kamatoztathattam eddig megszerzett nyelvtudásom, és azt talán annyira nem is kell nyomatékosítanom, hogy a jármű típusa külön megdobta a boldogságszintemet, mert kamionban ülni azért mégiscsak nagyon ritka esemény - régi vágyam ezzel valóra is vált.

Be kell valljam, hirtelen egy kis gondba kerültem. Annyi szívmelengető apró kis történésről szeretnék még mesélni, közben persze érzem, ha mindenről  részletesen beszámolok, oda a varázs. Ezért még egy különleges pillanatról ejtek néhány szót.

collage_fotor.jpg

Az utolsó nap reggelén Paide - Tallin távolságot (kb. 90 km) kellett leküzdenünk. Nagysokára állt meg csak az első autó, de az is a nekünk nem jó irányba ment, s ez a további egy órában sem történt másképp. A hangulat nem volt a tetőfokon, azonnali segítség kellett.

Mihez kezdhet két elanyátlanodott magyar lány az országút szélén? Hát persze, hogy betesz egy az ő szívének oly kedves magyar slágert, vagyis meghallgatja az "Imádok élni" c. számot, amit a "Csinibaba" filmklasszikusból ismerhetünk. A mobilnetnek hála így a semmi közepén állva az anyanyelven szólt a nóta. Hátradőltem a szélben, és jobb kezemben a Tallinn táblát szorongatva tényleg úgy éreztem, imádok élni.

Életem első stoppolása nem is sikerülhetett volna jobban. Ezalatt a rövid idő alatt lehetőségem volt olyan apró dolgoknak örülni (reggeli egy bolti kisasztalnál, napsütés, az észt természet), amelyek kellőképpen feltöltöttek, s ahogy másnap reggel a lakásunk tükrében elnézegettem magam, egy kisimult arcot láttam, amit átformált ez a pár nap. Hálás vagyok minden egyes vendéglátónknak, mindenkinek, aki akárhány kilométerre is, de elvitt minket. Legfőképpen mégis útitársnőmnek köszönöm magát az ötletet, és azt, hogy minden őrültségnek hangzó ötletem számára egyértelműen végrehajtandó tetté avanzsált. Ki tudja, talán „this is  the beginning of a beautiful friendship”.

A nyárra még be van tervezve cirka egy hónapos, országon belüli szóló utazgatás. Hmm... "Hogy mondta kérem? Á, hogy stoppolás?" Valami azt súgja, ebből még repeta lesz...

 Horváth Fruzsina

Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS - European Voluntary Service) az Erasmus+ program keretén belül 17 és 30 év közötti fiataloknak nyújt lehetőséget arra, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön önkéntes munkát végezzenek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://100ujelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr768668794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amatis 2016.04.28. 09:17:39

Bármeddig elvittelek volna Benneteket, Kedves Magyar Lányok, mindig is vágytam egy ... kamionra!

Árva Gabriella · http://travelbug.blog.hu/ 2016.04.29. 20:14:59

Kedves Fruzsina es Agnes!
Irjatok meg, en szivesen olvasnek barmirol a vilagnak abbol a szegletebol olyanok tollabol, akik nemcsak turistaskodnak, hanem ott elnek!
Koszi :)