Aki elindul, az meg is érkezik

by Szőke Dorottya

2016. május 24. - anita.z

Itt a nyár, egyre több gyerek nyüzsög a táborban és nem mellesleg arról sem feledkezhetek meg, hogy a projektem felén már túl is vagyok. A múlt heti ún. mid-term tréningem félreérthetetlenül a tudtomra adta, hogy a búcsú közeleg. Ennek kapcsán hoztam egy kis ízelítőt, hogy mi is történt az elmúlt öt napban.
001_1.jpg

Lifelong learning, azaz élethosszig tartó tanulás – ez az Eramus+ programok egyik fontos üzenete. Az én értelmezésem szerint ez annyit tesz, hogy nem számít milyen élethelyzetben, vagy éppen mennyi idős valaki, meg kell adni mindenkinek a lehetőséget a tanulásra és az új dolgok megtapasztalására. A változás felé viszont mindenképpen nyitni kell. Most, hogy az EVS kalandom végéhez közeledek, ambivalens érzések fognak el: egyrészt nagyon jó visszanézni az elmúlt hónapok történéseire, ugyanakkor ijesztő is, hogy ezek hatására mennyire megváltozott bennem a világ. Kiutazásom előtt még nem ugyanazt jelentette számomra például a kitartás, egyedüllét vagy biztonság, mint most. A vidéki életmód pedig fél évvel ezelőtt még szürreális ötletnek tűnt, most már realitásnak...

Arra is rájöttem, hogy sokkal, de sokkal jobban kellene figyelnünk egymás történeteire, mint ahogyan azt a legtöbbször tesszük. A különböző tréningek is ezt erősítették meg bennem. Ha visszagondolok a szerdától péntekig tartó háromnapos mid-term értékelésre, vagy éppenséggel még a februárban megtartott on-arrival tréningre, akkor azt kell mondjam, hogy a többiektől tanultam a legtöbbet. Ezekre az összejövetelekre amúgy Finnország egész területéről érkeznek nemzetközi önkéntesek és itt a finn szervezők főleg a csoportdinamikára fektetik a hangsúlyt. Abszolút a játékos, interaktív feladatok dominálnak. Alig kapunk ilyenkor önállóan megoldandó feladatot, inkább a nyílt, egymás nézőpontjaira fókuszáló beszélgetések köré szerveződnek témák. Jó kis csapatépítő volt ez a tréning, illetve szuper volt újra találkozni azokkal, akiket februárban láttam utoljára. Érdekes volt hallgatni, hogy ki mennyire látja máshogy magát, mint télen a megérkezéskor.

002.jpg

Ezen a képen pedig már egy másik képzésen láthattok, ami közvetlenül az előbbi tréning után, most hétvégén történt. Ahogyan azt Judit is megfogalmazta, érdemes újabb feladatokat keresni magunknak, ha úgy érezzük, hogy az aktuális nem feltétlenül köti le minden energiánkat. Ezért is pályáztam meg egy táborvezetői lehetőséget még hetekkel ezelőtt egy teljesen másik szervezetnél, a KVT-nél. Az EVS projektem után közvetlenül, azaz július utolsó hetében a siuntioi menekülttáborban fogok másodmagammal koordinálni önkénteseket. A cél tinédzser korú menekültek tartalmas nyári szabadidős programjának megszervezése lesz. Erre készített fel minket ez a hétvége. Ha pedig egy kicsit jobban szemügyre veszitek a mellém leguggoló lányt, akkor felismerhetitek Fruzsit :) Ő egy teljesen más jellegű táborban lesz vezető Észtországban, de a finn partnerszervezethez kellett jönnie tréningre. Kicsi a világ! Örülök, hogy élőben is találkoztunk Helsinkiben, nem csak a blogíráson keresztül! Kár, hogy nem készült több közös kép. Viszont ha kíváncsiak vagytok a képzésre, akkor érdemes ellátogatnotok a KVT instagram oldalára.

Végül pedig visszatekerem az idő kerekét a februári on-arrival tréninghez, amikor még nagyon az elején voltunk. Itt a csapat egy része utazik vissza a fogadó szervezetekhez. Balról jobbra: Lenka (Csehország), Theresa (Németország), Gaby (Dánia), Sophie (Franciaország), Én, Daniel (Németország), Marina (Ausztria), Noelia (Spanyolország), Silvia (Olaszország), Marta (Spanyolország) és végül Pedrito ülve (Spanyolország).  

003.jpg

Szőke Dorottya

Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS - European Voluntary Service) az Erasmus+ program keretén belül 17 és 30 év közötti fiataloknak nyújt lehetőséget arra, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön önkéntes munkát végezzenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://100ujelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr248742584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.