Idegen valóság

by Horváth Fruzsina

2016. június 08. - luca.p

wp_002239.jpg

Cukros kávé kúszik fel az agyamba… leültem írni. Olyasvalamiről számolok be most, amit nem volt könnyű megélni.

Munkám az óvodában múlt szerdán véget ért. Csütörtökön nem mozdultam ki, próbáltam összekaparni széttöredezett részeimet, és elhitetni magammal, hogy nincs vége mindennek, a nyár még sok szépet tartogat számomra. Másnap reggel hatkor már a Tallinnba tartó buszon ültem, tízkor már az óváros utcáit róttam. A bábszínházban volt jelenésem, mert ők szervezték a TREFF nevű színházi fesztivált, ahol az elmúlt négy napban önkéntesként dolgoztam.

Március tájékán, amikor kiderült, hogy a projektem gyakorlatilag előbb befejeződik, mint ahogyan az írva vagyon, feltérképeztem az észt fesztivál kínálatot, csak hogy képben legyek, és izgalmasan töltsem majd a szabadidőmet. Mesterdiplomámat illetően színháztörténész lennék, s egyébként is szívemhez közel áll ez a művészeti ág. Gondoltam egyet, jó lenne itt kicsit bepillantani a kulisszák mögé, hasznosan tölteni a hirtelen nyakamba szakadt szabadnapokat. Apukám részese volt egy nemzetközi színházi projektnek, ahol szert tett észt barátokra, így egy kis segítséggel zöldre váltott a jelzés, tagja lettem a csapatnak. (Itt szeretném megjegyezni, hogy ha nem lett volna ez a helyzet, valószínűleg akkor is kibuliztam volna a részvételt. Írtam volna egy e-mailt az illetékeseknek, és bíztam volna a szerencsében. Párszor már bejött ez a "trükk" és elértem a célom, hol ingyen színházlátogatás, hol ajándék mozijegy formájában. Mindkettő egy jól sikerült e-mailnek köszönhetően. És nem gondolom, hogy kuncsorogtam volna. Csak kockáztattam, és nyertem. Engem is megleptek ezek az apró sikerek, még tanulom őket kezelni.)

Az első nap délelőttjén jegyszedő voltam, majd délután az óváros tetején zöldellő kertben játszó francia csapat előadására toboroztam a közönséget. Kezemben egy köteg szórólappal szabályos idiótának éreztem magam, emésztett egy belső görcs: Ciki vagyok, nem nekem való ez a „vendégcsalogató” meló. Azt kívántam, bárcsak maradtam volna nyugton Narvában, ahol már mindent és mindenkit jól ismerek, ülhetnék a szobámban, és nyalogathatnám a fájó búcsú okozta sebeimet. A francnak kell nekem mindig a komfortzónából ejtőernyő nélkül kiugrálnom!

Nem csoda, hogy sokan mondják: „Milyen bátor vagy, én nem mertem volna!” Igazuk is van. Én sem azért merek, mert azt gondolom, hogy én vagyok a legmájerebb ezen a Földön, hanem mert nem gondolkodom, csak rávágom, hogy ez jó buli lesz, és már nyakig benne is vagyok. Aztán az első lépésekkor mindig betojok, de addigra már késő. Nem hagyhatom magam cserben, végigküzdöm a saras-szögesdrótos földalatti utakat, mert ezt kell tennem, lételemem a kockáztatás.

S mi a jutalom? Jelen esetben a második napon már rövid beszélgetések az észt kollegákkal, együtt mosolygás az ingyen színház elől menekülő turistákon, őszinte kíváncsiság személyemet illetően; mégis hogyan került a magyar lány az észt fesztiválra.

wp_002233.jpg

A második naptól kezdődően engem bíztak meg a helyszín őrzésével, vagyis én nyertem el a securitys posztot.  Magyarul a két előadás között el nem pakolt díszleteket felügyeltem. Pár órát így egyedül kellett töltenem, de sosem unatkoztam. Néztem a turistáktól hemzsegő teret, naplót írtam, kávézgattam. Utolsó nap egy zseniális spanyol zenész-bábszínész zeneszerszámját tartottam távol az illetéktelen kezektől, amelyek velem együtt Észtország Parlamentjének falainál hűsöltek.

A záró napon odalépett hozzám az egyik főszervező hölgy, és megköszönte, hogy besegítettem. Amikor mondtam neki, hogy a záróbulin már nem leszek itt, nagyon sajnálta, mert akkor akartak nyilvános köszönetet mondani minden önkéntesnek. Igazság szerint elmehettem volna, mert eredetileg csak hétfőn terveztem hazajönni, de az utolsó pillanatban módosítottam a jegyemet.

Izgalmas volt belekóstolni az EVS-en kívüli életbe, de egyelőre még nehezen megy az elszakadás. Ahogy éjjel fél 12-kor leszálltam a buszról, az éppen csak sötétedni kezdő várost eső utáni illat terítette be. A szokásos úton hazafelé sétáltam. Narva már várt rám és én végre megnyugodtam.

Horváth Fruzsina

Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS - European Voluntary Service) az Erasmus+ program keretén belül 17 és 30 év közötti fiataloknak nyújt lehetőséget arra, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön önkéntes munkát végezzenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://100ujelmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr808792238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.