Kedves olvasók!

Fogadjátok szeretettel egy kedves barátom történetét, aki megtisztelt azzal, hogy válaszolt a kérdéseimre, hogy határozottabb képet kapjatok a spanyol önkéntesség fogalmáról.

Érkezésemkor ismertem meg, közösen dolgozunk együtt a fogyatékossággal élők segítésére szolgáló szervezetben. Sok közös boldog, és egyben nehéz pillanatot életünk meg az elmúlt hónapok folyamán, fogadjátok szeretettel.

Kérlek, mutatkozz be pár szóban!

A nevem Javier Giménez, 23 éves vagyok és Alizarában élek, egy kisvárosban 40 perc vonatútra Valenciától. Jelenleg a mester diplomámon dolgozom, jogi pszichológiát tanulok és emellett önkéntesként tevékenykedem.

Hány éves voltál, amikor elkezdtél önkénteskedni?

19 voltam, amikor a BonaGent nevezetű szervezethez kerültem. Egy kisebb tréninggel kezdtem, majd belevágtam a munkába.

Miért lettél önkéntes, mi motivált?

A motivációm már kisgyermek korom óta megvolt, ugyanis az általános iskolám együttműködött egy intézménnyel, mely speciális segítségre szoruló gyermekekkel foglalkozott. Carmen Pico a neve és szintén a Alizarában van. Ennek köszönhetően minden évben legalább egy héten keresztül együtt tölthettük a napjainkat, játszottunk, segítettünk, ismerkedtünk. Tehát az érdeklődésem itt kezdődött, azonban a városomban nem volt lehetőség önkéntes munkára. Később, amikor megkezdtem az egyetemi tanulmányaimat Valenciában, akkor éreztem, hogy eljött az én időm.

Miért a fogyatékossággal élőkkel kezdtél el foglalkozni?

Ez volt az, amivel gyermekkorom óta foglalkozni akartam. Dolgoztam másmilyen szervezeteknél is, de ahol igazán boldognak és hasznosnak érzem magam, az ez a munkakör.

Elsőnek belevágni egy ilyenbe nem lehetett egyszerű. Az embernek mindig vannak félelmei, már ha csak a saját példámból indulok is ki. Te hogy kezdted, egyedül vagy magaddal csábítottál egy barátot?

Igen, így van, egy barátommal kezdtem, de amint elfogadták a jelentkezésemet a szervezetnél, minden kétségem elszállt. Barátságos, segítőkész és kedves fogadtatást kaptam, könnyedén beilleszkedik az ember. Ezért is vagyok már négy éve ennél a szervezetnél.

Emlékszel az első napodra?

Az első napom a BonaGentben meglehetősen zavaros volt. Alig tudod, hogy mihez kezdj, és ha teszel valamit, nem vagy benne biztos, hogy jól csinálod-e. De abban a percben, amikor észreveszed, hogy semmi másra nincs szükség, csak arra, hogy önmagad legyél és jól érezd magad, minden kétség és nehézség egy csapásra elszáll az emberből.

Ezzel maximálisan egyetértek, ugyanezek a tapasztalataim nekem is az első napomról. Az itt töltött időm alatt megtanultam, hogy rengeteg gyönyörű pillanatot tudhat magának az ember, mégis volna egy olyan történeted amit kiemelnél a többi közül? Ami esetleg a legviccesebb, vagy legszebb emlék számodra.

Az egyik kedvenc emlékem éppen idén történt. Egy fogyatékkal élők számára megszervezett táborban voltunk, és egyik este a fürdésnél segítkeztem. Személyes problémáim miatt nem voltam a legjobb hangulatomban, ezért amikor munkám befejeztével megláttam a fogyatékosok által készített óriási falfestményt, minden problémám és rossz kedvem elszállt. A feladatuk az volt, hogy készítsenek egy képet az összes szervező és társuk nevével, majd mindenki írjon egy-egy véleményt a személyekhez. A visszacsatolás maximálisan pozitív volt és ebben a percben éreztem, hogy hasznos amit csinálok, elfogadnak és szeretnek. Megható pillanat volt ez mindannyiunk számára.

Sajnos ez a munka tartogat negatív dolgokat is. Van olyan emléked, amely az ellentetje az előbb említetteknek?

Nos, igen. Sajnos része voltam egy nagyon szomorú eseménynek is. Koordinátora voltam egy szombat délutáni programnak, egy színházi előadás meglátogatását tervztük. Késésben voltunk, ugyanis egy résztvevő nem ért oda a találkozási pontra a megebszélt időben, ezért a végén rohannunk kellett, hogy le ne késsük a színdarabot. Amikor megérkeztünk és elfoglalták a helyüket a többiek, felhívtam a résztvevő hozzátratozóit és kiderült, hogy aznap délelőtt elhunyt. A legnehezebb az volt, hogy a nap további részét úgy kellett végig csinálnom, hogy nem tettem említést az ottlévőknek, hogy ezek után nem fogják látni azt az emebert, aki 8 éve minden szombaton a társaságuk része volt.

Mit tanultál meg ez a 4 év alatt?

Rengeteget megtanulhatsz magadról és emberileg nagy fejlődésen mész keresztül. Amikor velük dolgozol, megkapod a hálájukat és ezekben a percekben érzi meg az ember, hogy a rossz dolgok és szomorúság ami a körbevesz minket a mindennapokban, szinte teljesen eltünnek. Olyan ez, mintha a problémáinkat egy táskában hordoznánk, és én a BonaGent ajtajában ezt mindig le tudom tenni. Ez a legfontosabb számomra.

Mikorra tervezed befejezni az önkénteskedést?

Az önkéntes éveim lassan a végéhez közelednek. Fizikai fájdalmakkal köszködöm a hátam és a térdeim miatt. Ezzekkel a problémákkal dolgoztam együtt évekig a BonaGentnél, azonban a jövőm függ a fizikai jólétemtől, ezért sajnos abba kell hagyjam a munkámat. A terveim szerint ebben az évben befejezem az önkéntes pálayfutásomat, de bízom benne, hogy ha javul az állapotom, akkor újra belekezdhetek.

Esetleg megfordult a fejedben, hogy te is belevágj egy EVS projektbe? Ha igen, melyik országot választanád?  

Az ötlet, hogy európai önkéntes legyek, mindig foglalkozatott, ugyanis szívesen segítenék egy másik országban, kipróbálnék más lehetőségeket és megismernék új kultúrákat. Ha a sors is úgy akarja, akkor szívesen látogatnék meg olyan országot, ahonnan barátokat szereztem az itteni európai önkéntesek közül a BonaGentben. Franciaország, Anglia, Írország, Magyarország de a személyes kedvencem Görögország.

Onhausz Hilda