Az első hónapokban az itteni barátaim mindig kérdezgettek, hogy mit gondolok Olaszországról, az emberekről és úgy általában mindenről, ami itt történik és én is nagy érdeklődéssel hallgatom, hogy mit gondolnak rólunk. A nagy eszmecserék közben arra is rájöttem, hogy mennyire másként látnak minket, mennyi fura dolgot gondolnak rólunk, mint amit mi gondolunk magunkról.

Szerencsére elég sok helyen megfordultam már nyaralásaim alkalmával, de az EVS az első olyan dolog az életemben, ami lehetővé tette, hogy hosszútávon éljek külföldön. Mindig büszke voltam arra, hogy magyar vagyok és mindig szívesen is mesélek a kultúránkról, nyelvünkről és úgy általában az országról, ha kérdeznek. Itt, Olaszországban meglehetősen sokan fordultak meg már Magyarországon, de vannak olyan ismerőseim is, akiknek én vagyok az első magyar "élménye.

Először is szögezzük le, hogy mindenki úgy gondolja, bármit is mondunk mi magyarok, hogy nem középen, hanem keleten van Magyarország. Budapestet nagyjából mindenki ismeri, és nem mellesleg nagyon szépnek tartja, de persze sokszor bele lehet futni a szokásos Bukarest-Budapest összezavarodásba is, a Hungary-hungry szóviccekről pedig ne is beszéljünk. Sőt van olyan ismerősöm is, aki rendszerint viccelődik azzal, hogy el sem tudja képzelni, hogy mit csinálunk otthon, hiszen se tengerünk, se normális magasságú hegyünk nincsen, és biztos unalmas lehet ezek nélkül az életünk. És ennyi a földrajz. Az ételeinkről úgy tartják, hogy nem is túl jók, nem is túl rosszak, olyan tipikus kelet-európai. Ha a tipikus magyar emberre terelődik a téma, akkor viszont néha elgondolkodom, hogy lehet változtatnunk kellene az általános attitűdünkön egy kicsit.

Mindig megkérdezik, hogy miért vagyunk olyan mogorvák, sőt bunkók, türelmetlenek és panaszkodósak egyaránt a külföldiekkel és egymással is, és hogy miért nem vagyunk egy kicsit nyitottabbak és magabiztosabbak.
Én is érzem magamon, na nem a bunkóságot, hanem a zártságot egy kicsit, sokszor megkaptam az elején, hogy velem nehezebb jóban lenni, mint a más országból jött önkéntestársaimmal vagy miért nem merek olaszul beszélni, ha egyszer tudok beszélni. Aztán szépen lassan elkezdett nem érdekelni, hogy a nyelvtanom nem tökéletes és elkezdtem nem félni attól, hogy túl sokat árulok el magamról egy beszélgetés közben. Elkezdtem nem csak magyar, hanem európai állampolgár is lenni, elkezdtem új szokásokat felvenni más országokból és elkezdtem jobban megérteni a különböző kultúrákat.

Az önbizalomhiány is kezd elpárologni. Amikor EVS-re jelentkeztem, nem értettem mit jelent az, hogy aktív állampolgárság, european citizenship, de most már kezdem érteni, hogy rajtunk áll, hogyan ítélnek meg minket mások, mit gondolnak rólunk és ideje lenne elfogadni, hogy nem vagyunk egyedül, mint egy magányos sziget a semmi közepén, hiszen nem csak magyarok, hanem európaiak is vagyunk!

Rosta Judit