Projektem ötödik hónapjában eljutottam egy olyan pontra, hogy felmerült bennem a kérdés, mégis mit tettem én ez idáig. Vagyis inkább mit ettem. Az elmúlt héten egy kedves gyermekkori barátom látogatott meg, aki vérbeli szakács és komoly világjáró körutakon jár-kel, hogy minél több gasztronómiai okosságot gyűjtsön a kobakjába. Én főzéstudományok híján nemigen tudtam nagyot villantani még pár hónappal ezelőtt, de az itteni élet meghozza az ember kedvét az ételkészítéshez (ellentétes esetben elég hamar éhen halnál), úgyhogy külön örültem, hogy elleshetek némi fortélyt.

Első közös utunk a híres neves valenciai Plaza de Mercadohoz vezetett, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy ez ugyebár „A piac”. De nem ám az a fajta ahol reggel hétkor Jutkától, a volt óvónődtől megveszed a répát és eloldalogsz a lángosos mellett, hogy ne ess csábításba. Ez a piac élmény mind szemnek, mind szájnak. Az első, amibe belefutsz a csodálatos csarnok látványa mellett, a színek sokasága és a standok rogyásig pakolt asztalai. Én kíváncsi és türelmetlen voltam, ezért egyből a halas pultokhoz rohantunk, hogy elbámészkodhassak az érdekes tengeri herkentyűkön. Volt ott minden, amiről még csak nem is tudtam, hogy létezik. Mások meg eszik. Angolna, ördöghal, tonhal, lazac, garnélák, rákok, csigák, és egyéb űrlények. A sokoldalúság igaz a zöldség- és gyümölcsárusokra is. A nagy bóklászás közepette pedig, ha megéheznél, beülhetsz a modern pultos kifőzdébe, amihez ez a megnevezés nem is a legméltóbb, de az étteremtől még távol áll. A kiszolgálás mosolygós, az étel tökéletes, az ízek visszacsábítóak. Mi egy kellemes diétás menüt kértünk, sültburgonya fokhagymás szósszal, véres hurkás szendvics és angolna leves. Kis sörrel pedig öblögettünk. Isteni volt. Az elmúlt hónapokban nem a minőségi étel és ízek kavalkádja volt az elsődleges szempont, így a megszokotthoz képest olyan testi és lelki örömökhöz jutottam, hogy nem írnék hozzá hasonlatot.

Valencia másik nagy híressége, amiről feltétlen számot kell adni, az úgynevezett paella. Legalábbis mindenki számára ez a legnagyobb durranás, hiszen ez a tradicionális fogás, amire komoly étteremhálózat és hírnév épül. Magyar szemmel én úgy leplezném le ezt az ételt, hogy rizses hús! Kis sáfránnyal megbolondítva, néha a csirke felcserélve seafoodra, de lényegében ez nem más mint az imént említett étel. Nyilván, ha itt jársz érdemes kipróbálni, én mindenképp a halas verziót ajánlom, aki viszont a másik opciót választaná, az kaphat csirkéből és nyúlhúsból is. Én abszolút tenger párti vagyok, minden, amit onnan kihalásznak, engem nagy kíváncsisággal tölt el és bármilyen izét hajlandó vagyok megkóstolni. Ezért is örültem mikor a cimborám megörvendeztetett egy vacsorával. A piacon beszerzett alapanyagokból főzött étel íze megszólalt, neked pedig elakadt a szó a szádban, amikor megkóstoltad. Egy zöldséges ráklevessel indítottunk, aztán egy zöldsalátás sült halas tányért tolt elém.  Csodálatos volt. Minden elismerésem Valencia piacának, az ízek eredetiségének, és nem utolsósorban a barátomnak, aki kellemes kulináris élményben részesített az elmúlt héten. Ezeknek köszönhetően még több motivációt kaptam a főzéstudományom tovább fejlesztéséhez, úgyhogy mindenkit szívesen várok egy vacsorára, bejelentkezni időben kérem!

Onhausz Hilda