Minden népről ismerjük a sztereotípiákat. A németek zárkózottak, az angolok kimértek, a spanyolok lusták, az olaszok mindig tésztát esznek és nevetnek. Na de milyenek a török általánosítások, és milyenek ők valójában?

A hétvégén beszélgettem izraeli drúz szírrekkel, törökökkel, franciákkal, arabokkal, homofóbokkal, rasszistákkal, jól informáltakkal és kívülállókkal. És ez még nem minden.

Kedves olvasók!

Fogadjátok szeretettel egy kedves barátom történetét, aki megtisztelt azzal, hogy válaszolt a kérdéseimre, hogy határozottabb képet kapjatok a spanyol önkéntesség fogalmáról.

Érkezésemkor ismertem meg, közösen dolgozunk együtt a fogyatékossággal élők segítésére szolgáló szervezetben. Sok közös boldog, és egyben nehéz pillanatot életünk meg az elmúlt hónapok folyamán, fogadjátok szeretettel.

EVS live!: az Erasmus+ Ifjúsági Programiroda éves ifjúsági rendezvénye. Személyes sikertörténetek, izgalmas projektek és kapcsolatépítés!

Megint nemzetközi ifjúsági cserét szerveztünk, de azt hiszem most mélyebbre ástunk a nemzetek közti beszélgetések során mint amire számítottam. A szavak: szégyen, sokk, szomorúság, jövőtlenség, remény, hazugság, szeretet.

Katolikus vagyok, és olyan országba költöztem, ahol nemhogy nem fővallás a kereszténység, de még csak templomok sincsenek. Csak dzsámik, Allah, Mohamed, és mikor először jártam Gaziantepben, Törökországban, azt válaszolták a kérdésemre, hogy ne is keressek keresztény közösséget. Nincsen.

Három x-szel azzal előrukkolni, hogy “leléptem egy évre EVS-ezni” első blikkre még a családom és a legközelebbi barátaim szemében is olyan volt, mint egy szépen ívelt, ám hetyke mozdulattal a hátam mögé hajítani egy már előre megváltott menetjegyet és spontánul felszállni egy random vonatra az ismeretlen felé. Nem időszerű, mert karrier-kapcsolat- család-satöbbi, pedig ennek kb. az ellenkezőjéről van szó. Hogy miért?

A rövidtávú EVS-emet Gaziantepben, Törökországban töltöttem. A búcsúpartimon megkérdezte a főnököm, nem lenne-e kedvem még tíz hónapig az ő egyesületénél önkénteskedni. Igent mondtam, és két hónap kihagyás után, október 31-én ismét itt találtam magam.

„Rájöttem, hogy az előítéletek nem sokat jelentenek. Hallottam több élettörténetet, jobban megismertem magamat és a határaimat." - Venter Mátéval beszélgettem az ifjúsági cseréken szerzett élményeiről.