Eddig sokat meséltem már szavakkal, most úgy éreztem itt az ideje, hogy képekkel is bizonyítsam, igaz volt minden szó. Múlt héten volt 5 hónapja, hogy Salentoba költöztem, ezért átnéztem az összes képemet és készítettem egy válogatást, ami nagyjából elmeséli, milyen itt az életem.

Itt vannak azok a gyerekek, akiknek azt mondták, tíz perc múlva visszajövök érted, csak ülj le és várj. Hát évek óta várnak. És nem jön senki sem értük ide, ebbe a törökországi árvaházba.Sok a fogyatékos gyerek, akik nem kaptak elég oxigént születéskor, vagy ki tudja, hol születtek. És akiknek sérülések vannak az arcán, a fején, mintha sav marta volna fel. (Később megtudtuk, hogy egy aleppói bombatámadásból menekítették ki.)

Csak azt akarták, hogy vegyük ölbe őket. Nyüzsögtek körülöttünk. Ha megöleltem egy kislányt, mások ellökték őt, és próbáltak odaférkőzni hozzám, hogy most velük foglalkozzam, rájuk figyeljek. Szeretet- és figyeleméhség. Vadul lökdösődnek, nem figyelnek, magokkal és földdel dobálják egymást, a nagyobbak verekszenek.

Vendégposzt következik, Ruttkay Péter, The Rated R Volunteer blogjáról.

Az elmúlt 5 hónap alatt sok minden történt velem. Álmok váltak valóra, olyan helyeken jártam, ami korábban elérhetetlennek látszott, de hála az EVS-nek, mindez mostanra az emlékek kategóriába került. Ugyanakkor sok mindent tanultam, ami a jövőben a hasznomra válhat, kezdve a némi főzési alaptudással, továbbá egyesek szerint a spanyol nyelvtudásom is javult, bár ez nem nagy kunszt, mivel a nulláról kezdtem. Valamint bizonyossá vált, hogy meg tudok állni a saját lábamon, ha a helyzet úgy adódik. 

A spanyolországi Alzira városában töltöttem el 6 hónapot, mint önkéntes az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) program keretein belül. A munkám az angol nyelv tanítása volt a helyieknek.

Puglia jelenleg Olaszország egyik legszegényebb régiója. Bár én ezt a mindennapi élet során nem igazán vettem észre, főleg kelet-európai szemmel nem látom, hogy haldokolna. De hol az igazság? Miért költöznek el innen a fiatalok és aki itt marad, azt mégis mi tartja itt? Túl sok a kérdés és egyedül már nem találtam rájuk választ, ezért megkérdeztem egy helyi barátomat, mit gondol a megye múltjáról és jövőjéről.

Egy 5x5 méter nagyságú játszószoba, átlagos berendezés, játékok és túl sok színű ceruza. Minden a helyén, akár az óvodában. A kézfertőtlenítős tubustól és a cipőre húzható kék plasztik zsáktól meg az infúziós gépektől eltekintve minden normális.

Éljük a mindennapjainkat, bejárunk dolgozni, néha elmegyünk ide-oda segíteni, de minden rutint felrúg, amikor megérkeznek a projektjeink résztvevői és egy hétig vagy még hosszabb ideig csakis velük foglalkozunk. Idejönnek, összekuszálják a jól kialakított, megszokott ritmusunkat, aztán elmennek és csak a végtelen űrt és a boldogságot hagyják maguk után.

Összeszámoltam: körülbelül 2700 km-t stoppoltam le Törökországban. Utaztam kamionnal, rozoga autóval, luxusautóval, raktérben, lufik közt, tejeskocsin, traktoron, platón. Idős bácsival, partiarcokkal, nagy családdal, aludtam egy pici kurd faluban egy kurd családdal, kipróbáltam földben érlelt sajtot, autentikus török ételeket, stoppoltam egy kastélyban, benzinkúton, történelmi helyeken, meghívtak egy szállodakomplexumba, majd másnap diyarbakiri filozófus barátunkkal egy lerobbant ház erkélyén Schoppenhauer-ről beszélgettünk.

Az EVS egyik velejárója, hogy a munkatársakkal nem csak együtt kell dolgozni, hanem együtt is kell élni velük. Ennek több fázisa van. Eleinte minden újdonság viccesnek tűnik. Első nap megkaptam a szobámat, elkezdtem elrendezni a ruháimat és a személyes holmimat és lassan felfogtam, hogy most nem csak nyaralni jöttem, hanem ez lesz az otthonom egy évig.

Én nagyon szeretem a mínuszokat, meg ha havazik és imádom a telet, nem is érdekel a nyár. A sál a sapka és a kétujjú kötött kesztyűm a kedvencem, ha ropog a friss hó a csizmám alatt, akkor vagyok én a legboldogabb. Nincs nekem semmi bajom az esővel és a széllel, ha hűvös van, mit bánom én, csak a 30 fokokat ne kelljen elviselnem, mert én abba belehalok.

 – mondtam  ezt én egy olyan 5 hónapja, 7 napja, 3 órája és … na jó, azért ennyire pontosan nem tudom behatárolni az időt, de az biztos, hogy el sem tudtam magam képzelni egy igazi 3-4 hónapos spanyol kánikulás nyárban. Lássuk, mi minden segített a megszokott életemen való változtatáshoz, avagy íme, az én motiváló koktélom:

Dzsámi, hidzsáb, ramadan, iftar, al-Eid, Bayram – ezek a szavak számomra ismerősen csengenek, avagy néhány muszlim ünnep, szokás, furcsaság rövid áttekintése.